VERTIKÁLIS HATÁROK

Több, mint egy kilométer magasra nyúlva, a Jeddah Torony lesz a Dzsidda Királyság városának ragyogó központi eleme, amint befejeződik 2018-ban. Tudjon meg többet arról, hogy mi a KONE szerepe ebben az építészeti történelmi alkotásban.

"A világ legmagasabb tornyának építése az emberi leleményességről, és a felhasznált anyagok erejéről szól", mondja Mounib Hammoud (a Jeddah Gazdasági Vállalat Vezérigazgatója, valamint a Jeddah Torony tulajdonosa, fejlesztője), aki a KONE iránt kötelezte el magát az ambiciózus teljesítmény elérése érdekében.

"A KONE az egyetlen felvonó vállalat, aki azt képes nyújtani nekünk, amire szükségünk van a Jeddah Toronynál - konkrétan azt, hogy képes kétszintes felvonókkal több, mint 10 m/s sebességű utazásra, és hogy a legmagasabb lakható emelet 52 másodperc alatt elérhető."

A VISSZASZÁMLÁLÁS ELKEZDŐDÖTT

A felvonó telepítések első szakaszát a szaúd-arábiai Jeddah Torony építési területén tavaly kezdte meg a KONE, melyet korábban Kingdom Torony néven is hívtak. Egy ilyen történelmi mérföldkőnek számító projekt keretében fog a KONE 57 felvonót és 8 mozgólépcsőt telepíteni, továbbá az egyedülállóan fejlett technológiáját használni: a világ leggyorsabb és legnagyobb emelési magassággal rendelkező kétszintes felvonóit és a legújabb People Flow Intelligens Megoldásokat.

A kétszintes felvonók sebessége több mint 10 m/s. 634 méteres magassággal ez lesz a világ leghosszabb és legmagasabb felvonós utazása. A KONE Areeco, a KONE szaud-arábiai közös vállalata az elmúlt két évben a KONE globális szakértőivel együttműködve vett részt a Jeddah Torony vertikális szállítási rendszerének tervezésében.

A KONE projekt csapata 2015 januárjában érkezett a helyszínre, és egész évben a telepítés előkészületein, a felvonók vezetősínjeinek felszerelésén valamint az alsó felvonócsoportok első fülkéinek beépítésén dolgozott.

"Rendkívül izgatottak vagyunk, hogy a Jeddah Torony építési területén megkezdődtek a munkálataink, és örülünk, hogy a telepítési munkálatokat a torony vázszerkezetének építésével egy időben kezdhettük el", mondta Sascha Brozek, a KONE Major Projects egységének vezetője.

A vezetősínek, és a KONE felvonó fülkék tényleges telepítése 2016 nyarán kezdődött el, és a torony központi szerkezetének építésével együtt fog haladni a következő években.

A KONE mérnöki és projektvezetői csapatai aprólékos munkával készítik elő a projekt következő fázisait, mely a KONE vertikális megoldásainak legyártása és kiszállítása lesz, továbbá a különböző felvonó csoportok helyszíni telepítése.

EGYÜTTMŰKÖDÉS A LEGJOBBAL

"Végtelenül büszkék vagyunk arra, hogy a KONE-val dolgozunk együtt egy olyan együttműködésben, mely két világelső újítással gazdagítja a sok iparági rekordot, és ezzel egy óriási építészeti mérföldkövet állítunk, mely Szaúd-Arábia büszkesége lesz," jegyzi meg Hammoud.

A csodálat kölcsönös. "Kétségtelen, hogy ez egy olyan projekt, amely az ipari korlátokat új szintre emeli, és nagyon büszkék vagyunk arra, hogy szerves részét képezhetjük ennek az utazásnak." zárta le Brozek.

Az oldal megosztása

Sütik beállítása

A weboldal sütiket használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Azáltal, hogy a böngésző beállításainak módosítása nélkül folytatja a webhely megtekintését, Ön hozzájárul a sütik használatához. (A beállításokat bármikor megváltoztathatja.) További információkért tekintse meg az Adatvédelmi nyilatkozatot.