Hogyan lehetséges az épületek újrahasznosítása? Folyik a verseny ennek kiderítésével kapcsolatban.

Képzeljen el egy hulladék nélküli világot, ahol nem csak a termékek, hanem még az épületek is újrahasznosíthatók. Ez a világ talán közelebb is van, mint gondolnánk. Az éghajlatváltozás veszélyeivel és az erőforrás-hiánnyal szembesülve a vállalatok, a hatóságok és az egyének mindenütt egyre inkább azonosulnak a „körforgásosság” fogalmával, és keresik annak a módját, hogyan csökkentsék az anyagfelhasználást azáltal, hogy megosztják, újrahasznosítják, újrafelhasználják és átalakítják azokat.

Számos kísérletnek, kísérleti projektnek és innovatív új terméknek köszönhetően az építőipar is lassan a körkörösség irányába mozdul. Egyre nő a változásra serkentő nyomás: tavaly az építkezésekből és az épületekből származó CO2-kibocsátás új csúcsot döntött meg, amikor elérte a 40%-ot, amelynek 27%-a az építési műveletekből, 13%-a pedig az építési infrastruktúrából és a felhasznált anyagokból származott.

„A számok nagysága a lehetőség nagyságának felel meg” - mondja Kristin Hughes, a Világgazdasági Fórum Erőforrás körforgásért felelős igazgatója, „de olyan ez, mintha egy nagy teherhajót kellene visszafordítanunk. Fenntartható alternatívára lesz szükségünk minden anyaghoz, valamint minden alkotóelem kezeléséhez külön folyamatra”.

A Világgazdasági Fórum az építési értékláncon belül azon dolgozik, hogy megfelelő hátteret biztosítson ellenállóbb, hatékonyabb és jövedelmezőbb vállalkozások létrehozására és felügyeletére. Hughes számára - ahogy a címe is sugallja, a körkörösség kulcsfontosságú ennek eléréséhez.

„Amikor az emberek a körforgásos gazdaságról hallanak, gyakran azt gondolják, hogy ez csak a környezetről szól, de sokkal többről van szó” – mondja Hughes. „A körforgásosság megoldja az ágazat hatalmas lábnyomának kérdését, de egyben kulcsfontosságú is az új üzleti stratégiák megtalálásához a szűkös erőforrásokkal rendelkező jövő számára.”

Az Egyesült Királyságban Hughes egy olyan esetre hivatkozik, amikor a Covid-19 a körforgásos gondolkodás kiváltója lett. A világjárvány idején az ellátási lánc fennakadása és késése hátráltatta egy globális mérnöki és fejlesztési tanácsadó cég üzletkötését. Ezért ahelyett, hogy olyan anyagokra vártak volna, mint az acél, a rézhuzal és az elektromos berendezések, a vállalat helyben elkezdte keresni a használt és újrahasznosított alternatívákat.

„Ez annyira sikeres volt, hogy most keresik a módját, hogy normalizálják ezt a megközelítést, és másolják le a költséghatékonyság és a fenntarthatóság érdekében” - mondta Hughes.

„A gondolkodásmód határozottan változik” mondta Jean-Paul Bourgeat, a KONE globális modernizációs üzletágának vezető alelnöke. Véleménye szerint a KONE számára a körforgásosság felé való elmozdulás új partneri kapcsolatokat teremtett, mivel a vállalat másokkal közösen dolgozik az új folyamatok és modellek fejlesztésén.

„Az újrahasznosítás már évek óta működik” - állítja Bourgeat. „A kérdés most az, hogyan tudunk áttérni egy kiforrott, körforgásos gazdaságra, ahol lehetővé válik az anyagok újszerű szétszerelése és újrafelhasználása, szem előtt tartva, hogy egy alkatrész újrafelhasználásával elkerülhető, hogy egy újat kelljen előállítani.”

Az egyik leküzdendő probléma az, hogy egy régi berendezés vagy épületrész egyszerű újrahasznosítása nem feltétlenül bizonyul olyan környezet- és erőforrásbarátnak, mint amilyennek elsőre tűnik.

„Például, ha sok teherautóra van szükség az újrahasznosításra szánt anyagok szállításához, az nyilvánvalóan hatással van a karbonlábnyomra” – magyarázza Bourgeat.

A válasz „valószínűleg az újrafelhasználás-javítás-újrahasznosítás megközelítés lokalizálásában rejlik” – teszi hozzá.

Az Opéra National de Lyon nemrégiben megvalósított kísérleti projektje jó példa erre. Ezt a 18-emeletes építészeti remekművet, amelynek tetején egy hatalmas ívelt üvegtető található, és akár 1500 operalátogatót képes befogadni, öt felvonó szolgálta ki, amelyek hasznos élettartamuk végéhez értek.

Az Operával és a helyi online beszerzési ügynökökkel együttműködve a KONE csapata egy történelmi leszerelési és cserefolyamatot indított el, melynek során ezeket a felvonókat aprólékosan szétszerelték, és 100 alkatrészt azonosítottak esetleges újrafelhasználásra, a biztonsági alkatrészek kizárásának elvét alkalmazva.

Az operapróbákat és az élő előadásokat kikerülve a csapat összegyűjtött és tételesen kategorizált mindenféle anyagot, kezdve a díszlámpáktól az egészen az elektromos kapcsolótáblákig, valamint több mint három kilométer kábelt is.

Míg rendes körülmények között mindent kidobtak volna hulladékként, itt számos alkatrészt választottak ki újrahasznosításra, új életet adva nekik, illetve értékesítették azokat az ingatlan- és építőipari ágazatban, valamint azon túl is tevékenykedő szakembereknek.

Kristin Hughes a Világgazdasági Fórumtól egy start-up vállalkozással dolgozik együtt, amely digitális megoldásokat fejleszt annak érdekében, hogy piacot teremtsen az olyan újrahasznosított erőforrások számára, mint amilyeneket a Lyoni Operából mentettek meg, az ügyfelek keresletének és az erőforrások elérhetőségének összehangolásával.

Hughes és Bourgeat is egyetért abban, hogy a valóban sikeres körforgásos gazdasághoz az anyagoknak nyomon követhetőnek kell lenniük, hogy a vásárlók tudják, honnan származnak, és mennyit utaztak.

Az úgynevezett digitális „anyagútlevelek”, amelyek rögzítik és tárolják az építőanyagokra vonatkozó információkat, már fejlesztés alatt állnak, és RFID technológiát tartalmazhatnak a termék teljes életciklusának nyomon követésére. Ennek célja az is, hogy növelje az ipar kedvét ezeknek a használt anyagoknak a felhasználására.

Hughes azonban arra figyelmeztet, hogy a politikai döntéshozók nem mindig tartanak lépést az iparág körforgásosság felé tett lépéseivel. A cement példájára hivatkozik, amely nyolc százalékát teszi ki az összes építőanyag-teljes kibocsátásnak.

Hughes felidézi azt az esetet, amikor egy építőanyag-gyártó olyan újrafeldolgozott cementterméket fejlesztett ki, amely ugyanolyan teljesítőképességű, mint az új cement, ha nem jobb, és lényegesen kisebb lábnyommal rendelkezik. Bár a vállalat a használt cementet Németországból, Ausztriából és Franciaországból szerzi be, az ezekben az országokban hatályos jogi korlátok miatt az újrahasznosított termékek csak Svájcban értékesíthetőek.

„Tehát a vállalatnak nem marad más választása, mint hogy ezzel az újrahasznosított cement koncepcióval megvárja, amíg a jogszabályok felzárkóznak” - mondja Hughes sajnálkozva.

Eközben Bourgeat úgy látja, hogy az építőipar más módon halad előre: „Már megfigyelhető a szén-dioxid-kibocsátás szempontjából sokkal többe kerülő selejtezési és újjáépítési gondolkodásmódról a felújítás-átalakítás-újrahasznosítás irányába történő elmozdulás, és azt látjuk, hogy ügyfeleink velünk együtt ebbe az irányba haladnak.”

Bár a teljes körforgásos gazdasághoz szükséges infrastruktúra, folyamatok és szabályozási környezet eléréséhez még hosszú út vezet, a haladási irány egyértelmű, és számos elem már megvan a körforgásosságra való átálláshoz. Az új KONE felvonók például túlnyomórészt fémből készülnek, ami azt jelenti, hogy az alkatrészek 90%-a már újrahasznosítható vagy újrafelhasználható.

Hughes olyan jövőt képzel el, amelyben az összes elhasználódott termék 100%-a visszakerülhetne a gyártókhoz újrafeldolgozás céljából, és ahol az anyagmentes üzleti modellek maximalizálnák az épületek élettartamát, miközben elősegítenék a túlfogyasztás és az éghajlati válság megoldását.

„Néha a legegyszerűbb megoldások az orrunk előtt vannak” - mondja.