Laci bácsi, 30 éve dolgozol a KONE-nál. Új szerelőként kezdtél és 7 évvel később szerelésvezetővé léptél elő. Pár éve már elérted a nyugdíjkorhatárt, de aki ismer téged, tudja, hogy te folyamatosan munkálkodsz valamin, így szerintem senki sem csodálkozik azon, hogy nyugdíjasként is még mindig dolgozol. Hogy kerültél kapcsolatba a szakmával és hol szerezted meg hozzá a tudást?
Igazából apunak volt egy barátja a Gép- és Felvonószerelő vállalatnál, aki mondta, hogy nyári munkára tudna engem ajánlani. Akkor 13-14 évesen elmentem nyári munkára és nagyon megtetszett, mert változatos volt az egész. Akkor még nem tudtam eldönteni, hogy mi akarok lenni, mit akarok csinálni, csak olyasmivel szerettem volna foglalkozni, amiben van elektromosság, és hát itt aztán minden volt. Nyári munka után jelentkeztem a 32. számú Iparitanuló Iskolába és a Gép- és Felvonótól kaptam az ösztöndíjat. Így kerültem a szakmába.
Ekkor még nem volt jelen Magyarországon a KONE. Végül hogy kerültél át hozzánk?
A Gép- és Felvonónál dolgoztam 20 évet. A KONE-hoz egész véletlenül kerültem. Hódosi Sándor kollégámmal együtt dolgoztunk a Gép- és Felvonónál, de ő kilépett, alakított egy céget és 1989 decemberében megkeresett, hogy van Moszkvában munkája, nem lenne-e kedvem kimenni csoportvezetőnek. Igent mondtam, és a Gép- és Felvonó akkori igazgatójától, Apatini Kornéltől kértem 6 hét fizetés nélküli szabadságot. Miután hazajöttem, kérdezi a Hódosi Sanyi, hogy nem lenne-e kedvem még kimenni? Megint mentem a Kornélhoz, és akkor mondta, hogy döntsem el, hogy mit akarok csinálni, kilépek-e a cégtől, mert több fizetés nélküli szabadságot nem tud adni. Akkor egészen belebetegedtem, hogy itt kell hagyni a Gép- és Felvonót, de végül úgy döntöttem, hogy kilépek. Utána még négyszer mentem ki Moszkvába. Ezt követően Hódosinak Sanyinak volt még két év munkája Németországban. Végül én is belevágtam, és Moszkva utána kimentem Németországba. Két évet lehúztam. Aztán hazajöttem, és megkeresett egy régi kollégám a Gép- és Felvonótól, aki az Attrium Hyattben dolgozott KONE-s liftekkel. Mondta, hogy most alakul a KONE, nem akarok-e oda belépni? Így kerültem véletlenül a KONE-hoz, ahol egyedül voltam szerelő. Én hoztam magammal egy kollégát, Katona Attilát.
Mik voltak a legelső projektek a KONE-nál?
Magyarországon az első MonoSpace liftet én szereltem. Előtte voltam kint egy hétig tanulmányúton Ausztriában, és akkor a Colortexben csináltuk az első 1000 kg-os KONE liftet. Amikor végeztünk, akkor mentünk Balatonöszödre a kormányüdülőbe, és akkor ott csináltuk a másodikat, aztán jött a Bazilika, utána beindult a szerelés. Sok liftet csináltunk a MOM Parkban, és MiniSpaceket szereltünk a Váci úton.
Arról tudsz-e, hogy megvan-e még a Colortex liftje, amit szereltetek?
Megvan és működik, persze.
Van-e olyan projekt, ami közel áll a szívedhez, amire nagyon büszke vagy?
Igazából sok, mert szerettem ezeket csinálni. Régen nem ilyen vezérlések voltak, hanem nagy szekrények és ott sok vezetéket kellett kötözgetni, és ezeket nagyon szerettem. Mindent szépen elrendeztem. Amikor valaki belépett, akkor látta, hogy ez igen, ez jól néz ki! Volt egy olyan eset a Böszörményi úton, ahol szintén KONE liftet szereltünk, hogy egy beruházó, aki lifteket akart a saját épületébe, végig járta a városban a lifteket, bejött hozzánk, megállt a a gépházban és mondta, hogy ő ilyen liftet akar, mert szépen volt megcsinálva. Dolgoztam a Duna Plázán is. Ott is mondta az egyik kolléga, hogy lehet látni, hogy melyik liftet szereltem én. Irakba is azért hívtak vissza még egy fél évre, sőt Németországba is, mert jól nézett ki, amit csináltam. Ezeket szerettem csinálni, nekem ez nem is munka volt.
Mi az, ami a 30 év alatt megváltozott az új szerelésen?
Régen, amikor kezdtem, akkor nem voltak gépek, nem volt ütve fúró, a gyámozásnál a kőcsavarokat egyesével kézzel véstük be a falba. Állványról szereltünk, és ha elkezdted vágni kézzel a lyukat és találtál egy vasat, akkor megpróbáltál mellé vésni egy kicsit vagy teljesen új lyukat kellett vésni. Ez egy igen nagy változás, hogy most már gépekkel minden meg lehet csinálni. Meg régen kaptunk egy köteg vezetéket, nekünk meg kellett nézni a rajz alapján, hogy hová mit kell behúzni, le kellett szabni a vezetékeket, az aknát be kellett csövezni, még a bilincseket és a csöveket is kézzel hajtogattuk. Tettünk bele homokot, raktunk tüzet és ott hajtogattunk. Mindig azon versenyezünk, ki tud szebb kanyart hajtogatni.
Meg az egész vezérlés akkor más volt, sokkal több vezetéket használtunk egy lifthez, mint manapság. Ez egy nagy változás. Ott a gépet, hajtóművet is kézzel vittük fel a lépcsőházon keresztül. Voltak a 80 kg-os nagy ajtók, fölkaptuk a hátunkra és azzal ballagtunk föl a lépcsőn, úgy hordtuk szét őket. Sok cipekedés volt. Manapaság odamész és majdnem mint egy legót összerakod, talán egy kicsit alakítani kell. A KONE lifteknél is még vezetékeket használtunk, nem ez a rendszer volt a vezérlésben. Most a KONE-nál szépen minden dobozolva van palettába, becsomagolva a csavarok. Régen az volt, hogy felrakták a liftet a teherautóra, a csavarokat festékesdobozba. Volt, hogy kinyitottuk, és tele volt vízzel, mert ott állt az udvaron. Akkor ömlesztve volt minden, semmi nem volt becsomagolva. Viszont régen kimentünk egy építkezésre, és például a Hiltonban egy évet dolgoztunk 5 liften. Akkor más volt a szerelési technológia, rengeteg vezeték volt, ott sokáig tartott egy szerelés, nem úgy mint manapság, hogy a kabint összerakják egy fél nap alatt, hanem a kabint egy hétig raktuk, mert olyan nagy és nehéz vasakból állt az egész.
És biztonság szempontjából mi változott a 30 év alatt?
Régen a munkavédelem teljesen felejtős volt. Beülőt vagy bakancsot használni, ilyenekre senki nem adott, hogy ezeket betartsa. Tornacipőben dolgoztunk. Munkavédelem nem igazán volt, amikor dolgozni kezdtem. Mikor a KONE-hoz kerültem, már adtak ilyeneket, és elég rendesen ki voltak dolgozva a szerelési rajzok is. Most már a munkavédelemre nagy hangsúlyt fektetnek, úgyhogy ég és föld a kettő.
Mikor léptél elő szerelésvezetővé, te szeretted volna vagy megkerestek?
A KONE-nál a legelején ketten voltunk, olyan sok liftet nem adtunk el, azt fölszereltük és utána azokat karban is tartottuk. Tehát ilyen vegyes volt. Aztán, amikor sok szerelés lett, akkor már csak újat szereltem, akkor már karbantartást nem is csináltam. Akkor még nem is volt szerelésvezető. 2000-ben, amikor a MOM Parkot befejeztük, utána szereltünk még egy liftet a Veritas Hotelben és az akkori főnököm látta, hogy dolgozok és ő jelölt ki szerelésvezetőnek. Akkor mindent egyedül csináltam, amit most többen csinálnak. Én írtam a felvonókönyveket, és csináltam az összes papírt, átadási dokumentumokat, én jártam beszabályozni a liftet, meg átvenni is, amit most a teszterek csinálnak. Úgy voltam elkönyvelve, hogy én vagyok a KONE-s, és mindenki hozzám jött, hogy ezt hogy kell csinálni? Most erre van több ember. Régen a Gép- és Felvonónál magunktól jöttünk rá mindenre. Volt olyan, hogy leküldtek vidékre, mert volt egy hiba és fogalmam sem volt. Az volt bennem, hogy ennek a liftnek reggelre mennie kell. Egész éjszaka dolgoztam, kerestem a hibát és utána már mikor legközelebb ilyen hiba volt, akkor már mentem föl a gépházba és mondtam, hogy vegyétek úgy, hogy meg is van csinálva. Mindent magunk tanultunk meg, ezért jobban beleláttunk a dolgokba.
Olyanra emlékszel-e, ahol sokat kellett küzdeni, hogy minőségi munkát tudjatok végezni?
Volt, hogy az alvállalkozókkal küzdöttünk, hogy vagy bejött dolgozni, vagy nem. Meg ellenőrizni kellett, és akkor el is terjedt rólam, hogy mindenért szóltam, mindenbe belekötöttem. Mert ha a vezeték nem úgy ment, ahogy kellett, akkor én letéptem a falról, és újra csináltattam. Ők akkor még tanulták és volt egy elvárásom, hogy hogyan kell megcsinálni. Utána már ők is rájöttek. Mondtam nekik, hogy ez a ti munkátok, legyetek rá igényesek egy kicsit!
Ha visszatekintesz az elmúlt 30 évre, mi az, ami a legtöbbet változott?
A technológia, a munkavédelem. A mostani jobb, mert kényelmes a szerelés, mindenhez meg vannak a gépek, nem kell annyit cipekedni, könnyebbek az alkatrészek. Régen annyiból volt jó, hogy lényegesen nyugalmasabb volt az egész. Nem kellett kapkodni, hogy még kész sincs az épület, de már a lifteket át kellene adni. Volt idő mindenre. Régen úgy adtunk át egy liftet, amikor kész volt, sőt, a műszaki átadás is máshogy ment. Amikor kijött az ÉMI, akkor megvolt a toklezárás, a belépőszint, a végleges áram, minden megvolt. Kijött a szakértő, átnézte a liftet, és ha nem volt olyan nagy probléma, akkor helyben megkaptuk az engedélyt és rögtön be is lehetett kapcsolni. Most nincs még kész az épület, sokszor úgy szerelünk, hogy a lift van kész legelőször, úgyhogy ezt most tanúsítani kell, amikor minden a helyén van, akkor lehet átadni a liftet. Ez is teljesen megváltozott. Mert most sokszor bejelentjük úgy, hogy nincsenek végleges belépőszintek, burkolatok, ideiglenes áramról megy, nincsenek kész a toklezárások, még közelében sincs annak, hogy üzembe tudjunk helyezni.
Sokszor volt már szó arról, hogy nyugdíjba vonulsz. Most tényleg megteszed?
Először úgy volt, hogy már csak a tavalyról áthúzódó munkáimat fejezem be. Aztán megkérdezték, hogy nem lehet-e, hogy adnak még munkát, ha van kedvem maradni? Mondom: Legyen! Kapok még munkákat, mondtam még vidékre is megyek. Van még a Repülőtér, a Duna Torony, az Irgalmasrendi Kórház, a Bazilika Hotel, és akkor még fogok kapni munkákat, amit ebben az évben bel lehet fejezni.
Ha egyszer végleg nyugdíjba mész, akkor mi fog a legjobban hiányozni?
Én már mennék nyugdíjba, meg nem is. 70 éves koromban már mit mászkálok liftaknákban? De hiányzik, hogy bejárjak, és menjek építkezésekre. Csak itthon ülni, főleg egy téi időszakban? Nekem mennem kell! Hogy fél állásban vagyok, ez így most jó.
Laci bácsi, nagyon köszönjük a munkádat és kívánunk neked jó egészséget, hogy még sokáig csinálhasd, amit szeretsz!
